|
A menyasszony
Hát itt vagyok. Nagyot sóhajtok, és a megállapítás közben kinézek az ablakon. A mellettem elsuhanó tájat nézem. Végre egyedül vagyok. És csendben.
-
Mió?! Jól vagy?! - szól hátra nekem Draco, csakhogy megcáfolhassa előbbi gondolataimat. Mindkettőt.
Még mindig remek legilimentor.
-
Köszönöm - felel a gondolatomra furcsa, tőle szokatlan mosoly mellett.
Én pedig rossz okklumentor.- húzom mosolyra én is szájfénytől,rúzstól csillogó számat.
Ez a gondolat pofonként térít vissza az igazsághoz, miszerint:
férjhez megyek.
-
Granger, - kérdezi megint- ugye minden király?
-
Persze - mondom, és kicsikarom magamból életem legnehezebb vigyorát.
-
Azt látom. - morzsolja a szavakat a fogai közt, és inkább a forgalomra figyel.
Bosszúsan veszi tudomásul, hogy ezúttal sikerült gondolataimat elzárni előle.
És ugyenezt ő nem mondhatja el magáról.
Szürke szemei fölött húzódó vékony szemöldöke ideges ráncba szökik.
-
Ne turkálj a fejemben!
-
Te meg ne parancsolgass! - vágok vissza, és kihúzom magam, - ha nem tudnád, én vagyok Harry Potter menyasszonya!
-
Én ne tudnám?!- kiált fel, majd befordul az egyik sarkon, ahol dudálva jön ránk szembe egy Opel.
-
Vigyázz! - üvöltöm a fülébe, de ő csak egy nyugodt mozdulattal tereli a kocsit, vagyis a Bmw-t a megfelelő sávba.
-
Muglik! - morogja.
Hát igen! Erre én is elmosolyodom. Draco Malfoy annyi év elteltével sem változott. Ugyanaz a pöffeszkedő, nagyképű, félelmetes, oltárian helyes alak, aki mindig is volt. A külső szemlélő talán furcsának találhatja párosunkat, főleg,hogy én menyasszonyi ruhámban szorongok a hátsó ülésen, míg egykori ellenségem egyre növekvő haraggal szorítja a BMW bőr kormányát, fel-fel hangzó nemtesztését figyelembe se veszem, ahogy az autó feltalálóját, és annak őseit emlegeti, nem éppen kedves stílusban.
-
Nyugi, Draco!- mondom neki, utólag rájőve, hogy szavaimmal nem hogy megnyugtatom, sokkal inkább felidegesítem a szőkeséget.
-
ÉN, nyugodt vagyok, Granger. - sziszegi hátra nézve rám, - Igazság szerint neked kéne idegesnek lenned, te vagy a menyasszony!
Ezzel a kijelentésével sikeresen felrúgja egyébként is labilis lelki-világom.
-
Igen, én vagyok a menyasszony! - suttogom, majd királynői tartásban hátradülök, és tekintetemet ismét a tájra függesztem.
Sosem hittem volna, hogy megérem a napot, amikor majd férjhez megyek... Menyasszony... Gyermekkoromban mindig azt képzeltem, hogy a menyasszonyok angyalok, s csak azért szálltak le a földre, hogy boldoggá tegyenek egy-egy kiválasztott embert. Hát az én kiválasztottam születése óta kiválasztott, és mindenki szerint óriási büszkeséget kellene érezzek, amiért a NAGY HARRY POTTER kegyeskedik elvenni engem. Én persze fordítva gondolom. Harry érezhetné megtiszteltetésnek, hogy elvehet. Mi barátok vagyunk. Voltunk. És leszünk. Mindörökké. A mi házasságunk nem szenvedélyből, vagy szerelemből köttetik, bár az utóbbit Harry igen gyakran emlegette tegnap.
-
Értsd meg Hermi, a szerelem nem olyasmi, ami első látásra elemészt! A szerelem idővel alakul ki. Azt hiszem bennem már elkezdett kibontakozni, - rám emelte zöld tekintetét. - idővel, meg lásd Mió, idővel te is megszeretsz majd engem!- mondta
Végül ráhagytam a dolgot. Legyen meg a te akaratod! Dumbledore szerint a mi esküvőnk ébreszti majd fel a Varázsvilágot poraiból, és gyermekeink teszik naggyá. A gyermekeink! Elképesztő a gondolat,hogy gyereket szüljek a Kiválasztottnak. Sőt! Elképesztő a gondolat, hogy egyáltalán ágyba bújjak vele! Mint minden pár, mi is csókolóztunk. Sokat csókolóztunk, és bár csókja nem volt valami nagy szám, még mindig jobb, mint vénlányként megöregedni egymagamban. Hát, igen. Ez az én sorsom! Alig 20 perc múlva kimondom a boldogító igen-t, aztán meg a mulatság a Weasley családnál. Mindenki ott lesz, akit szeretünk, Mr és Mrs. Weasley, Luna meg Ron, akik két éve házasok, Neville meg Ginny, akik jövőre tervezik az esküvőt, az ikrek, akiken nem fog az idő, McGalagony professzor-a Roxfort új igazgatója, Piton=a Mágiaügyi Miniszter, és még sorolhatnám.
Röpke 400 ember. Végig nézek magamon, és nem túl nagy örömmel veszem tudomásul: tökéletes vagyok. Minden meg van, ami kell. Valami régi, valami új, valami kék és valami kölcsön. Ez-legalább is Harry szerint - egy ősi mugli hagyomány. A menyasszonynak viselnie kell ezeket, ha szerencsés házasságot akar.
Valami réginek rögtön itt van a fülbe valóm, még a szüleimtől kaptam, 5-ik szülinapomra. Ha ez nem régi, akkor semmi! Egy percre elszontyolodom. Sajnálom, hogy apa és anya nem láthatták a lányuk esküvőjét. A harcok során haltak meg. 4 halálfaló ölte meg őket. Szinte az első áldozatok között voltak. Amikor megtaláltuk őket testüket vér és szenny borította. Támadóik kegyetlenül, brutálisan kivégezték őket.Nem egy Crucio-t kellett végig szenvedniük.
-
Tényleg? - kérdezi meglepődve szőke sofőröm.
-
Mi lenne, ha a vezetésre koncentrálnál nem a gondolataimra?!- gúnyolódom, csak hogy elrejtsem haragom, és kitörni készülő könnyeim.
-
Sajnálom, - mondja, és tudom, hogy most komolyan is gondolja.
Elég morbid helyzet, hogy a szüleim nem érhették meg a házasságom, de az egykori ellenségem igen.
Mert bizony Draco Malfoy áruló lett.
Annak idején nem tudta megölni Dumbledoret, így menekülnie kellett a Nagy Úr, és barátai elől. Végül Harry bevette őt is a Rendbe, és a Grimmauld téren kapott egy szobát. Pontosabban az én szobámmal szomszédos helyiséget.
El lehet képzelni, milyen kitörő örömmel fogadta őt a Rend összes tagja! Alig szóltak hozzá, ha meg igen, akkor is inkább gúnyolódtak az apján és a családján.
Persze Draco-t nem kellett félteni. Minden helyzetben visszavágott, még akkor is, ha közben belül nagyon is fájt neki a sértés.
Egy nap, vagyis inkább egy este, amikor nem bírtam aludni, kimentem a konyhába egy pohár tejért. Még anyu mondta nekem, hogy ha nem jön álom a szememre, menjek és igyak egy kis tejet vagy vizet.
Nem vacakoltam az öltözéssel, magamra kaptam a köpenyem és lesétáltam a konyhába a lehető legkisebb zajt csapva.
Legnagyobb meglepetésemre a konyha nem volt üres.
Draco ott ült az ablakban. Szőke haját a holdfény fehérre változtatta, nemes vonásai még élesebben kirajzolódtak a sötétben, felszegett állal büszkén nézett rám, míg egy (valószínűleg újabb) szál cigire gyújtott.
-
Jó estét!- köszöntöttem
-
Jó estét! - felelte, tekintete fürkészőn mélyedt az enyémbe, s majdhogy nem könyörgött egy kis barátságért.
Szeme elárulta őt, még akkor is, ha közben az ellenkezőjét mondta ennek.
-
Mit bámulsz, Granger?!
-
Csak elgondolkodtam, - válaszoltam neki higgadtan. Egyikünknek sem hiányzott egy éjszakai csetepaté.
-
Rólam.
Ez kijelentés volt nem pedig kérdés. - gondoltam.
-
Igen, kijelentés volt. - erősítette meg Draco is. Nem most kezdte a turkálást az agyamban.
-
Kérsz te is kakaót?! - kérdeztem, szándékosan figyelmenkívül hagyva a tényt, hogy folyamatosan a fejemben keresgél és olvas.
-
Mi?!
-
Kérsz egy kakaót?! - mondtam megint.Nem értettem mi ebben a furcsa. Egy teljesen hétköznapi dolgot mondtam. Miért kellett neki fent akadnia ezen???
-
Biztos, hogy nem teszel bele semmi mérgezőt?
-
Megcsinálhatod magadnak is!- jelentettem ki sértődötten. " Milyen egy bunkó"
-
Egy Malfoy sosem ereszkedik le a személyzet szintjére, hogy megcsinálja helyettük a munkáját. És sosem bunkó!
-
Ja, igen, a Malfoyok, a tökéletesek!- csúfolódtam. - Egyikük az Azkabanban, másikuk áruló, értesüléseim szerint, anyád egy álszent, mert folyamatosan mugli szeretőt tart. Mi jön még ezután!
-
Ne merj az anyámon gúnyolódni! - a szőkeség olyan gyorsan ugrott le a párkányról, s lépett elém, mintha egy látomás lett volna. Megijedtem, és ezt ő is látta. Kezemben meg állt a tejes doboz, ami egy eltűnt gyereket hirdetett. Abban a korban ez nem volt szokatlan.
Bár Harry minden erejét bevetve küzdött a Nagyúr ellen, nem akadályozhatta meg a vérontást.
Varázsló családok tűntek el és szüntek meg minden éjszaka, árvák, özvegyek, otthontalanok ébredtek minden reggel.
Nyomorult egy világ volt az.
Senki sem mert kimenni az utcára egyedül, vagy éjjel, naplemente után. Halálfalók kóboroltak a sötétben áldozatra lesve csukjáik alól, vérszomjasan, visszataszítón várták, hogy egy szerencsétlen arra vetődjön, és megölhessék, kifoszthassák, megkínozhassák.
Borzalmas idők.
Aztán eljött a nagy küzdelem, amire a mágus világ várt.
Harry Potter és a Nagyúr a Roxfort Nagytermében vívták végső vitájukat, párbajukat.
Harry több mint 12 crutiátust, és egyéb válogatott átkot védett ki, és végül a szülei szellemének segítségével, az Adava Kedavra átkot szórta mindenidők leggonoszabb varázslójára.
Voldemort meghalt.
A következő hajnalban találtam rá Harryre, vérbefagyva, az egyik asztalon. Alig volt benne élet.
-
Harry! Harry! - a karjaimba vettem őt, - Hogy vagy, Harry?! Mid fáj?! Szólalj meg! Kérlek szólalj meg!
-
He..he..he..hermione. - nyögte, és sebe, a régi, a villám alakú újra felszakadt s vérömlött belőle. - Me..me..me..me..megöltem?
-
Igen! Megölted! - biztosítottam a fiút, vagyis inkább férfit. - Most pedig meggyógyítalak!
-
Köszönöm, Mió! - nézett rám zöld szemeivel, bár hit nem csillogott bennük.
-
Ne add fel! - kiáltottam rá. - Nem adhatod fel!
-
He..her..hermione, ugye..ugye...-szavai olyan halkak voltak, hogy le kellett hajolnom, hogy halljam mit dadog.
-
iigen?!
-
Ugye tudod, hogy ha túlélem hozzám kell jönnöd?!
-
Miiiii?!!!! - ha azt mondom meglepődtem az nem elég erős kifejezés arra, amit éreztem.
-
Jól hallottad! - bólintott Harry. - Te döntesz! VAgy megölsz most, és akkor megszabadulsz tőlem, vagy meggyógyítasz, de ebben az esetben örökre mellém leszel láncolva!
-
Ó, Harry! - csak ennyit tudtam kinyögni, mert ezután a fiú elájult.
Harry a barátom volt. Mindig. Nem hagyhattam meghalni! A történetet innen ti is kitalálhatjátok! Meggyógyítottam a Túlélőt! Most meg hozzá megyek, azt hiszem... De eltértem Dracotól.
-
Ne merj az anyámon gúnyolódni!
-
Miért, te gúnyolódhattál a szüleimen éveken keresztül?! - vágtam vissza, egy percre sem levéve a tekintetem a hideg, szürke szempárról.
Végtelennek tűnő percig bámultuk egymást, majd legnagyobb meglepetésemre Malfoy adta meg magát hamarabb.
Minden előjel nélkül hátatfordított nekem és így suttogott:
-
Bocsánat. Tudom, hogy nem válogathatjuk meg a szüleinket.
Majd csendesen az ablakhoz sétált, előhúzott egy újabb szálat, és megpróbált rágyújtani, de a gyújtója kifogyott.
-
Várj! - mondtam, és magamhoz hívtam az enyémet a szobámból:
-
Invito öngyújtó. - Tessék! - és lángot nyújtottam egykori ellenségemnek, aztán én is elfüstöltem egy cigit.
-
Rossz kislány vagy?! - kérdezte enyhe vigyorral.
-
Csak mert cigizem!? - húztam fel a szemöldököm kérdőn. - Dehogy! Harry is cigizik. Remek ideglevezető! Manapság kell valami, amivel megnyugodhatok. A cigi még mindig jobb, mintha embereket ölnék, nem?!
-
De. - jött a tömör válasz.
Percekig szívtuk együtt a békepipát, majd ahogy elfogyott én a hűtőhöz baktattam, a megérdemelt kakaómért.
-
Utoljára kérdezem, kérsz kakaót vagy nem?!- szóltam a szőkeséghez, aki ezalatt megfordult és jó alaposan végig mért.
-
Hogy is tudnék ellenállni a formás..a pompás csábításnak, - bazsalygott a sötétben, s tudtam, hogy a béke megkötettett.
Most meg itt ül és vezeti az esküvői kocsimat, én meg a hátsó ülésen szorongok.
A valami új a fehér menyasszonyiruhám.
Pántnélküli felsőrésze van,ami hosszú, harang alakú szoknyában végződik. Az egyelen dísz az egész selymen a felsőn kirajzolódó sorok pici, csillogó kövekből. Egyszerű ruha, de szép. Nekem tetszik, s tudom, hogy a szüleimnek is tetszene.
A hajamat Ginny leengedte és így tűzte bele az anyukája régi fátylát. Ez képzi a valami kölcsönt.A fátylat három selyemrózsával díszített csat tartja a hajamban, amit begöndörítettünk.
A valami kék pedig a harisnya-tartóm.
Rontól kaptam alig 4 hete ajándékba, valahonnan Egyiptomból hozta az egyik kutató akciója során.
Újra végig nézek magamon, s úgy gondolom ennél tökéletesebb nem lehetek.
Bekanyarodunk az egyik kis utcán és tudom, hogy már csak 4 sarok, és ott vagyunk.
Megint nagyot sóhajtok.
-
Nyugi. - ismétli Draco is, de látom rajta, hogy ő is ideges.
-
Nem neked kell hozzá menned valakihez, akit nem szeretsz! - vágok vissza ingerülten.
-
Nem szereted Pottert?!- meglepettnek tűnik
-
Nem. - vallom őszintén, és lehajtom a fejem, s a kezemben lévő fehér-rózsacsokrot piszkálgatom.
-
Nem értelek, - mondja, a baj csak az, hogy én sem értem saját magam. - Ti, úgy értem te meg Potter, az első találkozásotok óta sülve-főve együtt vagytok.- magyarázza, talán magának, talán nekem, nem tom pontosan megállapítani. - Egyérteleműnek tűnt, hogy szeretitek egymást.
-
Szeretjük is! - bizonygatom. - Csak nem úgy...
-
Aha, - bólint kissé sekélyesen, - szóval nem úgy...
-
Igen, ha erre vagy kiváncsi, - felelek öniróniával,- szeretem Harryt, mint egy testvért, nem pedig mint egy fiút! Érted?!
-
Igen! - válaszol. - Bár.... nem értem.
-
Mit?!
-
Hogy akkor miért mégy hozzá?
Logikus kérdés. Miért is?!
-
Mert Dumbledore szerint a mi házasságunk éleszti újjá a mágus-világot!- közlöm vállat vonva - A mi gyerekeink teszik majd újra naggyá a Roxfortot.
-
Hát persze! - keserűen felnevet.- A tökéletes pár! A tökéletes Harry Potter és a még tökéletesebb Hermione Granger. A bátorság és az ész házassága lesz ez, ugye?!
-
Kérlek, Draco,- könyörgök neki. - Egyébként is! Ha Harry nem venne el, élhetnék egyedül, magányosan. Soha senki nem nézne rám! Még mindig jobb egy kényszer házasság, mint vénkisasszonyként megöregedni!
-
Honnan veszed, hogy más férfi nem figyelne fel rád?! Hisz gyönyörű vagy! - vallja, miközben bekanyarodik az utolsó előtti sarkon.
-
Nevezz meg egy személyt aki így gondolja! - utasítom
Erre egy kicsit összerándul. Nem szól, csak lelassít. Majd hátra néz, mélyen a szemembe és így szól:
Nem jutok szóhoz.
-
Te???
-
Igen, én! - feleli, már bátrabban. - Szerintem te gyönyörű vagy!
-
Köszönöm, Draco - mondom egy nagy nyelés után.
A torkom elszorul, érzem,hogy a szívem ezerrel kezd verni, és a tenyerem minden eddiginél jobban izzad.
Megköszörülöm a torkomat és felnézek azokba a szürke szemekbe, amik már több mint 10 éve elvarázsolnak.
-
Tudod, - kezdi újra visszafordulva a kormányhoz, tekintetét a forgalomra függesztve, - szerintem te mindig is gyönyörű voltál!
Erre felnevetek!
-
Ugyan! - kacagom színésznő módjára. - Csak 7-ikben, a Nagyátváltozásom után lettem, hát... egész normális kinézetű! Addig úgy mászkáltam köztetek, mint egy elszabadult oroszlán!
A visszapillantótükörben látom, hogy elmosolyodik, és egész halkan azt motyogja:
-
Mióta ismerlek gyönyörű vagy!
-
Draco! - kiáltok fel, mire hirtelen lefékez, én meg előre dőlök egy kicsit az első két ülés között.
Lehúz az útpadkára
Tudom, hogy így a fél mellem ki van a ruhából, de ebben a pillanatban ez a legkissebb problémám.
-
Mi az Mione?! - szinte teljesen kitekeredik ahogy hátra néz rám. Az arca alig 3-4 centire van az enyémtől, érzem ahogy összekeveredik a lehelletünk. Lepillant a számra. Lassan, nagyon lassan közelebb hajol...
Szája bizonytalanul, félve súrolja az enyémet, várja, hogy mit reagálok. És mit is reagálok?! Éhesen, mint a szomjazó, ki most kap vizet egy sivatagi túra végén, kapok remegő ajkai után, és viszonzom a csóknak alig nevezhető puszit. Egy másodpercnyi döbbentséget észlelek rajta, majd egész testét átadja a csóknak. Nyelve találkozik az enyémmel és vad örömtáncot vívnak. Nem bírom tovább! Eldobom a szerencsétlen csokrot, ami nem tehetett semmiről. Szabadon maradt kezeimmel megfogom Draco arcát.
-
Milyen hideg! - állapítom meg magamban.- Én majd felmelegítem.
A kezem úgy is tűzforró, szinte lángol. Ahogy mégközelebb vonom magamhoz a fejét, és azzal együtt persze arcát is a biztonsági öv fekete gátja megszorul a mellkasán, és fuldokolni kezd. Ijedten engedem el, nagy, tágra meredt szemekkel.
-
Jól vagy? - hangomból aggódás szűrődik ki.
Válaszolni nem tud a folyamatos köhögő roham miatt, de int, hogy igen, és bólogat, bár közben a roham erősen rázza testét.
Idegességemben kiszállok és átülök az anyósülésre. Próba képpen párszor hátba veregetem, mire nagyot csuklik, és felháborodottan rám villantja haragját.
-
Meg akarsz ölni?! - kérdezi.
-
Bocsi, - rebegem, - de legalább a köhögés elmúlt. - jegyzem meg félőn.
-
El.
Ennél valamivel hosszabb feleletre számítottam, ám ebben a helyzetben ez is megteszi!Remélem. Dehogyan tovább...
Pár percen belül megnyugszik, nemsokára megint rendesen kap levegőt.
-
Akkor mehetünk is. - kezét a slusszkulcsra helyezi, de én idegesen elrántom onnan.
-
Most mi van?!
-
Nem kéne..- sosem gondoltam volna, hogy egyszer idáig jutok, hogy egy normális épkézláb mondatot nem tudok kinyögni, főleg nem Draco előtt, tekintve, hogy éppen szerelmet készülök vallani, vagy valami nagyon hasonlót. De mégis hogy mondjam meg neki, hogy a csók nem csak játék volt, és hogy szeretem, és nem akarok hozzá menni Harryhez!
-
Biztos, hogy nem akarsz?! - kérdezi egyértelműen, én meg összerándulok, a felismerésre, miszerint jó szokásához híven Draco Malfoy újra a "olvassunk-bele-Hermione-Granger-gondolataiba!" című játékát játssza, az engedélyem nékül. Egy másik oldalról viszont nem igazán bánom a dolgot, mert legalább nem kell kimondanom, s ez egy rakás kínos elpirulástól meg dadogástól ment meg engem.
-
Úgy értettem, nem akarsz hátra ülni a hátsóülésre?!- javította ki magát a szőkeség, gúnyos vigyor kíséretében.
-
Te szemét!- eddig gyűrögetett zsebkendőmet most hozzá vágom, mire felnevet. - Ne játssz velem! Olvastad a gondolatom! Válaszolj rá!
-
És ha te játszol velem, s ez az egész "szeretem-az-ellenségem" dolog csak egy csavar a játékodban?! - teszi fel a kissé nyakatekert, de el kell ismernem logikus kérdést. Mégsem olyan hülye, mint hittem! Egész okos lett.
-
Mit vársz tőlem!? - durcásan nézek ki a szélvédőn.
-
Mit várhatok tőled!?
-
Mit várhatok cserébe?!
-
Amíg nem mondod el, amit akarsz, addig nem lehetek biztos benne, s addig azt sem tudhatom mit felelnék, nem igaz?! - kérdésemre újabb kérdéssel felel, és rájövök, hogy végül is én vagyok az áldozat, mivel ő a játékmester! A francba!
Morcosan összeszorítom a szám, nem felelek, csak bámulok ki az előttünk parkoló Opelre. Nem felelek! - mondom gondolatban, s tudom, hogy megérti.
-
Nekem így is jó! - von vállat és már indítaná a kocsit,
-
Ne! - sikítok fel, kezét hátra rántva.
-
Rendben! - ujjait az enyémekbe fűzi, lassan a szájához emeli és bennsőséges puszit ad a kézfejemre. - Meddig szenvedtetjük még egymást?! Miért nem mondod már ki, hogy szeretsz?! - annyira egyértelműen és tisztán mondja, minden kétkedés és félelem hiányában, hogy megriadok.
Ő nem szeret. HOgy is képzelhettem, hogy Draco Malfoy képes szeretni? Hogy egy Malfoy képes szeretni! A csók csak egy színjáték volt, hogy amikor majd találkozik Harryvel nyugodtan az orra alá dörgölhesse, hogy a felesége, még az esküvő előtti félórában is mással smárolt! Szúró fájdalom mar a szívembe, lélegezni is alig tudok. Ez a roham most nem ugyanaz, mint Dracoé volt, ez sokkal rosszabb! A kín terjedni kezd bennem a szívemtől a gyomromon át a lábujjamig mindenüvé, és végül már zsibbadok a bennem égő kíntól.
-
Szeretlek, Draco Malfoy. - rebegem könnyek közt, azért, hogy megadhassa nekem a végső döfést. Azért, hogy azt mondhassa: de én nem szeretlek koszos kis sárvérű!Ezzel a mondatával egyenesen Harry Potter karjai közé lökne, az oltárhoz, hogy feleség legyek. Boldogtalan, de családos nő, akinek lenne egy férje( nem éppen hétköznapi, de férj lenne), gyerekekkel, akiknek talán még többet kellene küzdeniük mint a szüleiknek, s talán még akkor sem lennének boldogok...
Szánalmas jövő-képek jelennek meg előttem, amit Draco 3 egyszerű szóval teljesen összetör:
-
Szeretlek, Hermione Granger.
Őszinte mosoly jelenik meg arcán, amivel letörli kiszökni készülő könnyeim.
-
Tényleg?! - kérdezek vissza óvatosan.
-
Tényleg! - bólint, mire én felvisítok és a nyakába borulok.
Nem ugrok, mert éppen ülök az autóban, tehát ugrani nem tudok, de borulni határozottan borulok.. És velem együtt borul a nagy ruhám is, és mi ketten (én+a ruhám), majdnem agyon nyomjuk kedvesünket.
Szája megtalálja az enyémet, s mindeneddiginél forróbb csókot nyom rá.
Önfeledt csókolózásunkból a duda hangja riaszt fel, mert rákönyökölök, és az autó vészjelzője hangos sipítozásba kezd.
-
Bocsi! - vörösödöm el.
-
Ugy...- nem tudja befejezni a szót mert egy mobil csengése pofátlanul beelőzi. Előveszi zakója zsebéből a kinyitható sagem mittomén hányasát, és letörten nézi a kijelzőt. - Ginny az.
-
Vedd fel! - tanácsolom. - Jobb előbb, mint később.
-
Rendben. - bólint és kinyitja a készüléket.- Halló.
Motyogás a túloldalról.
-
Jól vagyunk, - feleli Draco. - igen, - néz rám, - itt van velem.
Ginny mond valamit.
-
Nem! Semmi gond! Jól van!
-
Háát, nem tudom mikor érünk oda a templomhoz ...
-
Soha! - vágom rá, mire meglepetten bámul rám. Kihasználva megdöbbenését kikapom a kezéből a telefont.
-
Hallo! - csicsereg Ginny.
-
Én vagyok.
-
Mió?
-
Igen, jól vagyok! Ne izgulj!
-
Mikor értek már ide, Harry félt. Az előbb már menni akart érted! Azt hiszi, valahol karambolóztatok.
-
Majdnem- felelem meggondolatlanul, mire kedvenc Weasley-m kérdés rohammal áraszt el.
-
baja lett a kocsinak?!
-
megsérült valaki?
-
kint van a rendőrség?
-
menjünk értetek?
-
Ginny,Ginny,Ginny!- nyugtatom le, azzal, hogy kíméletesen, de igen-igen hangosan rákiáltok. - NEM kell a rendőrség se ti! Egy valamit akarok, beszélni Harryvel!
-
Most?!
-
Most! - jelentem ki ellentmondást nem tűrően.
-
Egy perc!
-
Mit csinálsz?! - húzza fel édesen a szemöldökét Draco.
-
Majd meglátod. - felelem titokzatos vigyorral.
-
Mió, hol a csudában vagytok már?! - hallom Harry hangját a kagylóból.
-
Sajnálom, Harry, de...
-
Mió! - kiált a fiú, s tudom,hogy zöld szeme, most szikrákat hány a haragtól. - Mindenki, érted, mindenki rád vár! A fenébe is! Ez az esküvőnk napja! Nincs időnk! A papnak még 3 párt kell összeadnia délig!
-
Akkor a pap nyugodtan elmehet, mert nem lesz esküvő! - mondom higgadtan, és intek Draconak, hogy indítsa be az autót, s menjen a kápolna felé.
-
Ő egy másodpercig habozik, aztán mégis teszi, amit mutattam neki.
-
Mi van??? - mennydörgi a Kiválasztott a telefon túlsó végéről. - Ezt nem teheted Hermi! Mindent előkészítettünk, és te is pontosan tudod, hogy Dumbledore...
-
Sajnálom, Harry, - könnyek szöknek a szemembe, mert érzem,hogy ezzel cserben hagyom a legjobb barátomat, aki a legtöbbet tette értem az életben. A lelkiismeretem és a szívem még egy percig tusát vívnak, de aztán az utóbbi kerül ki győztesen.
Fulladozva lenyelem a kitörni készülő könnyeket, míg látom, hogy a kocsink a feldíszített templom elé gördül.
-
DE MIÉRT????????????????- kiállt Potter, s ebben a pillanatban találkozik is a tekintetünk.
Elismerem, Harry nagyon helyes ebben a fekete frakkban és ingben, de a szívem tudja, hogy nyomába se ér a sofőröm eleganciájának. Harry lecsapja a telefont és futni kezd felénk. Én is leteszem a készüléket, majd teljes erőmből rátenyerelek a dudára.
-
Mi a fenét művelsz, Hermione?! - üvölti egyszerre Draco és Harry.
-
A kápolna ajtaján kiözönlik a násznép.
-
Nyisd ki a tetőablakot! - kérem Dracotól, aki nem kérdez, csak cselekszik.
-
Magyarázd már el, mi ez az egész! - kéri Harry, amikor meglátja előbukkanó fejemet a kocsi tetején.
-
A válasz egyszerű, Harry. - nevetek, - megszökök.
-
Meglepettség fut végig a tömegen, akik mind a mi házasságunkra vártak.
-
Nem teheted! - fuldokol Harry.
-
De igen, s meg is teszem!- ezzel eldobom a csokromat , ami egyenesen Ginnynél landol. - Sajnálom, de a Varázs-világ újra teremtése csak a te álmod, Harry! Nekem a saját álmomat kell megvalósítanom, azzal akit szeretek. Igaz, Draco?! - lenézek a vezető ülésre.
A szőkeség gonoszul el vigyorodik, és bólint. Kinyitja az ajtót és két ujját a halántékához emelve köszön a sok ismerősnek.
-
Igaz, Mio.
-
Micsoda?
-
Az hogy lehet?!
-
Draco és Hermione?!
-
Ginny, Neville, Ron, Luna, Harry, az ikrek, mindenki tátott szájjal bámul ránk, ahogy kiszállunk, s futó csókot váltunk.
-
Megszöktethetlek?! - kérdezi Malfoy elég hangosan, hogy mindenki tisztán hallja.
-
Semmi sem okozna nagyobb örömet! - felelem, míg szerelmem visszasegít az autóba.
A násznép döbbenten, szoborrá meredve nézi, ahogy beszállunk és búcsút intünk nekik.
-
Akkor indulás! - kiáltom felhőtlenül boldogan. - Az álmainkért!
Az álmainkért....
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
