Az eső kopogása
Szeretem hallgatni az eső kopogását az ablakomon… Így egyedül végre jól érzem magam. Végre olyan lehetek, amilyen vagyok, és nem kell annak mutatkoznom, amit elvárnak tőlem. Fogalmuk sincsen, hogy milyen is az igazi Draco Malfoy. Persze, ő az a szőke, hetedéves mardekáros. Az ő apja Lucius Malfoy, tudodki egyik csatlósa. Aranyvér, hatalom, pénz, rosszindulat… Nagyrészt ezek a szavak párosulnak a nevemhez amióta élek. Legyen akkor igazuk. Hiszen mindenki teljes mértékben tisztában van azzal, hogy mi a jó, és mi a rossz. Még te sem látsz túl ezeken. Ez az egyetlen, amibe alig tudok belenyugodni. A legnagyobb talány te voltál nekem, és lehet, hogy te is maradsz. Soha nem tudtam, hogy milyen szereped van neked az életemben. Nem értettem miért bukkansz fel újra és újra álmaimban. Nem a véredért gyűlöltelek. Annyira ostobaság… Csak kellett egy indok. Az sem zavart, hogy Potter és Weasley legjobb barátja vagy. Igazat megvallva sosem gyűlöltelek. Egyszerűbb volt ezt tettetni, mint lehúzni a leplet egy olyan érzésről amitől még én is féltem.
Nem volt könnyű magamnak sem bevallani a tényt hidd el. Egy hasonló esős délutánon, az ágyamon fekve körvonalazódott ki bennem az egész. Megpróbáltam a lehetetlent. Megpróbáltalak kiűzni a gondolataimból. Milyen ironikus… Ha tudnád, hogy hányszor néztem titkon rád… Hányszor merengtem el szemeiden…
Te észre sem vetted. De így volt tökéletes. Ma már nem is vágyom arra, hogy megtudd. Vannak dolgok az életben, amiket jobb magunkban zárni. Amik jobb ha megmaradnak egy apró álomnak. Mert ha megpróbáljuk valóra váltani, akkor az rosszabb lesz mint a tehetetlenség kínja. Ilyen álom vagy te is nekem Hermione Granger.
Pedig annyi mindent akartam neked mondani. Talán saját öntudatom hatalma akadályozott meg abban, hogy megtegyem.
Ezért hát sosem fogod megtudni, hogy milyen is vagyok valójában. Sosem látsz majd bennem mást, sosem fogok úgy rád nézni ahogy azt szeretném. És sosem tudod meg azt sem…
…Hogy mennyire szeretem hallgatni az eső kopogását az ablakomon…
|